EGÉSZEN MEGLEPŐEN NÉZHETNEK KI HAMAROSAN A SZÉLTURBINÁK

2015.06.18. Releváns

Napjaink szélerőművei mind ugyanazon az elven működnek. A rájuk szerelt lapátokat a szél lendíti mozgásba, az így keletkező energiát pedig a szerkezet elektromos árammá alakítja.

A spanyol Vortex azonban olyan “szélkerekeket” készítene, melyek egyáltalán nem kerekek: inkább egy kilövés előtt álló rakétához hasonlítanak, mindendéle lapát nélkül.

A Wired beszámolója szerint a szerkezetek az elektromos áramot az aerodinamikában örvénydiffúzióként ismert jelenség segítségével termelnék. Az örvénydiffúzió lényege, hogy az épületek körül annak formája miatt különböző légörvények keletkeznek, melyek mozgásba hozhatják az egész szerkezetet. A jelenséggel az építészek is régóta küzdenek, ha ugyanis túl erős ez a mozgás, az épület összedőlhet. Ez történt 1940-ben a legendássá vált Tacoma Narrows híddal is.

Míg más a jelenségben veszélyt, a Vortex cég alapítói, David Suriol, David Yáñez és Raul Ingeniero lehetőséget láttak. A szélturbinájuk prototípusa üvegszálas és szénszálas technológia együttes felhasználásával készült, ez lehetővé teszi, hogy az oszlop a lehető legnagyobb mértékben rezegjen. Az erőmű alapjában két ellentétes pólusú mágnes található, amelyek a mozgásnál az ellentétes irányba lökik az oszlopot, az ebből származó mozgási energiát pedig elektromos árammá alakítja a rendszer. A spanyol cég szerint ezzel a technológiával az erőmű megépítése a jelenleginél jóval olcsóbbá válik.

A tesztek biztatóak, a 12,5 méter magas Vortex Mini ugyanis ideális esetben – ami körülbelül egy 40 km/h-s szelet jelent – a szél energiájának 40 százalékát tudja hasznosítani. A cég kisebb, körülbelül 3 méter magas, 100 watt teljesítményű változatát még az idén év végéig elérhetővé tennék, a 12,5 méter magas oszlopot pedig egy éven belülre ígérik a készítők.

(Forrás: utajovobe.eu)

Téged NEM érdekelnek a cikkek? MOST akarod eladni az ingatlanod?
Akkor töltsd ki ezt a kérdőívet MOST!

Ha Te is keresed új otthonod, vagy eladnád meglévő ingatlanod, ne habozz vedd fel velünk a kapcsolatot >>>

Még több cikket ingatlanvásárlással kapcsolatban itt találsz >>>