A LÉNYEG, HOGY VÁSÁRLÓD LEGYEN, NE CSAK LÁTOGATÓD

2013.04.12. Szűcs László

Ne ülj fel a “szakképzett idegenvezetőknek”. Manapság, amikor egy-egy ingatlanért nem nagyon tolonganak – az eladók szeretnék ezt a képet látni, hogy tolonganak természetesen.

 

Ezt észrevéve néhány az ingatlankereskedelemben dolgozó “kolléga” igyekszik kihasználni.

Néhány évvel ezelőtt egy akkor induló irodával párhuzamosan árultam egy szadai ikerházfelet, amely éppen akkor volt építés alatt. A befektető, mikor egy hölggyel kinn voltam a házat bemutatni, a következőt mondta: “Laci, húzzál bele, mert a Balázsék a héten már 11 vevőt hoztak!” – Erre én megkérdeztem, hogy “vevőből nemcsak egy van?” – Nyilván nem vevőket hozott, csak érdeklődőket – javította ki magát az eladó.

Eleve a hölgy előtt nem kellett volna mondania, mert ez úgy nézett, mintha én nem lennék hatékony – megpróbált előtte lejáratni, ami nem szép dolog.

A poén végül az volt, hogy a hölgyet sikerült lezárnom, tehát Ő vette meg végül az ikerfelet, és azóta is ott lakik.

Ezt egyébként is hiba volt mondania az alábbiak miatt:

1. Ha Balázsék 11 vevőt hoztak, akkor már az első megvette, akkor minek hozták a másik 10-et?

2. Ha Balázsék mégsem vevőt, hanem 11 érdeklődőt hoztak, akkor sosem tanultak meg eladni,

3. És mivel említettem, ez az eladás is úgy végződött, hogy én a harmadik bemutatásból eladtam, szóval nem számított, hogy hányan nézték meg a másik irodától…

TANULSÁG: ne abból ítélj egy irodát, vagy ingatlanost, vagy hirdetést, marketinget, hogy hányan jönnek ki “megnézni” az ingatlant.

Az ingatlanértékesítés, közvetítés, bemutatás, marketing célja végül az ELADÁS.

ELADÁS: az a jelenet, amikor TE ülsz az ügyvédnél, és adásvételi szerződést kötsz, és átveszed a vételárat, vagy annak 10-20%-os foglalóját.

VEVŐ: az az ember, akivel ezt a fenti jelenetet átéled.

Ebből következik, hogy…

ÉRDEKLŐDŐ: az az ember, aki felhív, vagy kijön hozzád, és körülnéz, jó esetben nem esős-havas, latyakos időben, és időnként összemászkálja az ingatlanodat, behordja a sarat, és esetleg lefikázza (elmondja, milyen rossz), vagy még annyit se tesz, és azt mondja: “még meggondolom”, vagy “alszunk rá egyet”.

Tudod, ahányszor “aludtak rá egyet” eddig értékesítői pályafutásom alatt az érdeklődők, ha összeadnánk, szerintem az elkövetkező 100 évre senkinek sem lenne éjszakája…

Sokszor hallottam, hogy az érdeklődőből lesz a vevő, ez az adat hamis. A vevő az vevő, az érdeklődő az érdeklődő. A vevő rendelkezik bizonyos kvalifikációs feltételekkel, de mindegyik közül kettő a legfontosabb: döntésképes és cselekvőképes. Tehát el tudja dönteni, hogy kell neki, illetve hajlandó és képes is tenni a vásárlás érdekében, hogy az meg is történjen. Igaz, hogy ő is úgy néz ki, mint egy érdeklődő, mivel lehet, hogy neki is el kell adnia még ingatlanját, stb., de ő el is adja, fel is veszi a pénzt, leszerződik veled az ingatlanodra, és át is adja neked a vételárat. Magyarul a körülményeket nem kifogásnak használja, hogy miért nem vásárol, hanem meg is történnek a dolgok. Ezért ő egy vevő.

Szóval ne hagyd magad hülyíteni. 

Eddig a rekord, amit hallottam egyébként 4 év (!) volt. Jól látod: NÉGY ÉV! Volt olyan eladó, akit egy ÉRDEKLŐDŐ 4 évig szívatott ezzel: “Jövő héten megkapom a pénzem, és mehetünk foglalózni!” – Ezt, mivel nem volt konkrét időpont megbeszélve, nem volt konkrét vételi ajánlat leírva, így minden héten egyszer megismételte: “Mucikám, bocs, most el kellett mennem temetésre, meg holnap ki kell vennem a gumimacimat a nagybácsim papírzacskójából”, stb. Mindig valami igen “hihető”, és “érthető” indokkal: Pl. betegség, baleset, valami felfordulás, sérülés, pénzügyi malőr, és rengeteg féle dologgal lehet hitegetni a jóhiszemű, de naiv eladót.

Szóval ez a kedves eladó négy évig minden nap úgy kelt fel, hogy már “jövő héten” el lesz adva a háza. Csak közben párszor elfelejtett ránézni a naptárra. Az is elképzelhető, hogy télen papucsba ment ki a közértig, mert amikor először azt hallotta, hogy “jövő héten”, akkor még döglesztő nyár volt.

 Az ingatlanosok – sajnos ez a szakma is elég felhígult – nem egy esetben buknak le azzal, hogy odahajtanak mindenféle embert, akik bár nem vásárlók, mert nem az az igényük, illetve nem tudnak fizetni, vagy dönteni, de jó nagy testforgalmat képesek okozni, s ezzel azt a látszatot keltik, hogy “dolgoznak”.

– Végül is dolgoznak sokat, de minek? Ingyen taxit, illetve értelmetlen idegenvezetői munkát végeznek.

Ezzel szemben íme néhány tapasztalat, megtörtént példa, hogy nálunk mi történik, amikor eladunk mostanában:

2012. szeptember: zuglói lakás – 1 bemutatásból 3 nap alatti eladás. Az ingatlanra a vevő 3 hétig várt, mire mindegyik eladó képes volt ügyvédnél asztalhoz ülni.

2012. szeptember: Gödöllői ház – 7 nap alatti eladás. A Megbízó aláírta a szerződést, és azt mondta, hogy úgy 3 éve árulják, de nem volt komoly érdeklődő…egészen mostanáig.

2012. október: gödöllői lakás – 1 bemutató 14 hét alatti eladással. Ezalatt 5 (!), azaz öt (!) másik iroda vitte-vitte az “érdeklődőket” a lakásra értelmetlenül heti rendszerességgel. Az eladó már arra panaszkodott, hogy Mi senkit nem viszünk. Végül meglepődésére megjelent egy fiatal hölgy, aki a hirdetésünket látta, és apukájával két nap múlva megegyeztek a lakásra.

2012. október: Vácszentlászlói ház – Először nagy csend itt is, majd 4 hét alatt megjött egyszerre két vevő rá, mire az egyik fél tulajdonosa meggondolta magát, hogy inkább ő veszi meg a másik felét. A vevők már minket hívtak, hogy szóljunk az eladónak, hogy adja már oda nekik a házat. Ezt maga az eladó akadályozta meg. – Hogy mit gondolok? ….igen és azt is.

2012. november: Aszódi telkek – 4 hét alatt 5 db telek eladása. Egy vevőnek mutattuk, és a helyszín tereprendezése folytán az az egy vevő hozott magával még 4 másikat.

2012. november: Sülysápi ház – 12 hét alatt megvolt a vevő. Az eladó nem akart engedni az árból “kemény” 15%-ot, úgyhogy a nyakán maradt az ingatlan. Ezt követően még jött több vevője, de azokat is értelmetlenül elküldte, de legalább szisztematikusan…

2012. december: Gödöllői ház – Fél év alatt adtunk el egy házat, amit az eladója egy másik irodával kb. 2 éve sikertelenül árult. A külterületen lévő ház viszonylag nehezen eladható kategóriában volt.

2013. január: Pest, Murányi utcai lakás – 8 hét alatti eladás. Az első bemutatásból megvan a vevő. Három másik iroda már hetek óta árulta, és vitte a “statisztákat”, (bocsánat: Érdeklődőket). Ez az eladó is majdnem elhitte, hogy a bemutatások száma számít, de végül bevallotta, hogy nekem volt igazam: és végül az első igazi VEVŐ vitte is a lakást Tőlünk.

2013. február: Gödöllői ház – Fél év alatti eladás. Egy másik közvetítővel párhuzamosan árultuk a házat. Az eladó már konkrétan feladta a küzdelmet, hogy “úgysem megy el, tök mindegy” – mire a közreműködésünkre váratlanul megjelent “A” vevője. Az az “EGY”. Az eladó itt azt hitte, hogy ez már véletlen volt. Azóta sem hiszi el szerintem, hogy közünk volt hozzá.

2013. február: Gödöllői ház – 12 hét alatti eladás. Előtte hagyományos közvetítéssel fél év alatt semmi eredményt nem értünk el, a másik három irodával egyetemben, majd ezzel az új megbízás alatt “teljesen véletlenül” odament az eladó volt kollégája, és megvette.

2013. március: Velencei ház – 4 hét alatti eladás. Az eladó egy idős hölgy volt, régóta árulta, kb. 1 éve (bevallása szerint). A vevője egy nálunk másik házra jelentkező érdeklődő lett, aki megnézte a többi kínálatunkat is. Az első bemutatónál megegyeztek. Itt volt az, hogy még arra sem volt időm, hogy egyszer magam megnézzem a házat a helyszínen.

– Ekkor jöttem rá, hogy esetenként még arra sincs szükség, hogy a helyszínt élőben megnézzem.

2013. április: Gödöllői ház – 14 hét alatti eladás. Kb. 5 bemutatóból elkelt. Olyan környéken, szomszédságban, ahol a helyiek szerint nem lehet házat eladni (aki azt hinné, hogy vaktyúk is talál szeget, annak elmondom, hogy ezen a környéken 2 év alatt ez volt a harmadik ilyen eladásunk).

2013. április: Jászfényszarui ház — 3 nap alatti eladás az első bemutatóból. Az eladó hölgy azt mondta mikor megbízott, hogy egy olyan iroda, amelynek a „mérete nem számít” már egy éve árulta, mikor a tulajdonos felmondta a szerződést, ugyanis kerek számú (NULLA) érdeklődőt / vevőt hozott 5x (!) annyi lehetséges jutalékért: ezért keresett meg engem, melynek eredményeképp az általunk történt meghirdetést követő első hétvégén megjelent a végleges vevő. Az adásvételihez azért kellett 4 hetet várni, mert a vevő a vásárláshoz hitelt intézett. Az eladó, aki ezután elindult kisebb házat venni, azt reklamálta, hogy másoknak miért nincs ilyen alaposan lefényképezve a háza, mint ahogy a mi weblapunkon látható.

Szóval ne hagyd magad hülyíteni. Elsősorban ne az ÉRDEKLŐDŐ által, másodsorban ne az INGATLANOS által.

CSAK AZ EREDMÉNY SZÁMÍT, és nem a méret, sem az érdeklődők, sem az ígéretek száma, nem számít.

Megfigyeléseim szerint a legtöbb „látogató” valójában az adathiány és ebből is leginkább a megfelelő képek hiánya miatt kénytelen körülnézni az ingatlanban, melyből következik, hogy legjobban teszed, ha megfelelő minőségű, méretű, beállítású, és mennyiségű képet készítesz, vagy készíttetsz az ingatlanodról, melyben nagy segítségedre lehet a
„Hogyan fényképezz le egy ingatlant” című e-book. – Kívánom, hogy váljék hasznodra!
 
 
Ebben az e-bookban eláruljuk Neked, hogy…
 
Hogyan fényképezz le egy ingatlant? – mivel rontják el legtöbben az ingatlan fényképezését;
 
– hogy tartsd kezedben a gépet, és mire figyelj a beállításokkal;
 
– mekkora képeket érdemes készíteni, ha hirdetni akarod az ingatlant;
 
– hogy egy házat vagy lakást hány képpel érdemes hirdetni, és hogy hogyan fényképezz telket;
 
– miért mennek el nehezebben bizonyos településeken az ingatlanok;
 
– és még sok mindent mást is.
 
Tudtad-e, hogy…
 
– mik azok hagyományos hirdetési vonalak az internet korszak előttről, melyek még esetenként most is eredményesek?
 
– mit kell megtenned fényképezés előtt feltétlenül?
 
– miért fontos az, hogy sorrendben készítsd a képeket, és mi a helyes sorrend?
 
– mikor ellenséged a napsütés fényképezéskor, és hogyan kezeld?
 
– hogyan ellenőrizhető le egyszerűen, hogy egy lakás jól van bevilágítva?

A TELJES E-BOOKOT ITT TUDOD MEGVÁSÁROLNI >>>
 
 
Téged NEM érdekelnek a cikkek? MOST akarod eladni az ingatlanod?
Akkor töltsd ki ezt a kérdőívet MOST!
 
 
Következő javasolt cikkünk…
MENNYIT HAZUDJAK NEKED >>>
 
 
Eladó ingatlanjainkat pedig itt láthatod >>>