A spanyolok feltalálták a teljesen önellátó házat… Minden álmod, hogy benne lakhass!

2017.09.12. Releváns

Napjainkban saját lakáshoz jutni, netán építeni talán nehezebb, mint eddig bármikor. Régen kalákában 1-2 év alatt elkészült a ház, így a fiatalok könnyebben juthattak lakhatáshoz és kezdhették el a családalapítást. Ma ez problémásabb, hiszen a házépítés rengeteg pénzbe kerül, főként, hogy az alapanyok mellett még az építőket is meg kell fizetni.

Azonban Madridban megtalálták a megoldást, hiszen egy forradalmian új terv alapján álmaink otthona mindössze 15 nap alatt készülhet el. Óriási előnye, hogy annyira környezet- és pénztárcabarát, hogy háromszor annyi energiát termel, mint amennyit elhasznál. A tetőszerkezet úgy lett kialakítva, hogy minden napsugár nyújtotta energiát felhasználjon, és az esővíz is újrahasznosul.

A szerkezet fából készül, és a sok ablaknak köszönhetően könnyen szellőzik és a fényforrással sem kell bajlódni. Mivel a ház saját lábakon fekszik, a közepe alá be lehet húzódni a napsütés, vagy eső elől, és grillpartik idején is nagyszerű szolgálatot tesz. Ezeket a lakóházakat a külvárosokban, elővárosokban lehet felépíteni, belül 75 négyzetméter alapterület áll rendelkezésre, így 4 személy kényelmesen el tud férni.

A Fab Lab House elnevezésű projekt meg is kapta egy neves európai szintű ökoház verseny első díját, amely a Solar Europe People’s Choice Award névre hallgat.

(Forrás: filantropikum.com)

Téged NEM érdekelnek a cikkek? MOST akarod eladni az ingatlanod? Akkor töltsd ki ezt a kérdőívet MOST!

Ha Te is keresed új otthonod, vagy eladnád meglévő ingatlanod, ne habozz vedd fel velünk a kapcsolatot >>>

Még több cikket felújítással kapcsolatban itt találsz >>>